Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Abu Firász Al-Hamadáni
VERSE

(megh. 967)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Levél a fogságból nagybátyjához

Nem csillapul szememnek sűrű könnyhullatása,
erőre kap megújra a titkolt szeretet:
reméltem türelemmel: csak meglelem az utat,
amely, bátyám, tehozzád vagy hazámba vezet.
De hogyha nem szűnik meg e burjánzó imádat,
csak azt arathatom, mit a tékozló arat.
Vágy-tépte szenvedőké az én szomorúságom;
titkos, mint szeretőé, ki vesztesen maradt.
Barátaim, ó mért nem sírtok-rítok utánam?
Vagy helyemet már másnak adtátok át ti ott?
Én arra is, ki könnyét nem tékozolja énrám,
Od'adtam ifjúságom, holott pótolhatatlan,
dicső fivéreimnek áldoztam én oda.
És most fogoly vagyok, jaj, s félek szidalmaiktól;
reggel búval kelek fel, estém is mostoha:
érzem az ifjúságom dala mily gyorsan elszáll,
s miként hagy el búcsútlan az élet hímpora.
Kerestem a kiutat a korholás s szökés közt,
fejem tilalmas dolgon törtem sok éjszaka.
Alighogy a vidám s szép világot megkívántam,
máris gondok s keservek jutottak csak nekem.
Imé a homlokom már az idő ékesíti,
ősz haj koszorújával koronázza fejem.
S ha el is érhetném azt, mire régóta vágyom,
én már úgy sem találnék a létben örömet.
Ó, ez az éj, s a többi, mind elsuhan felettem,
velük vigasztalom csak megsebzett szívemet.
De Uram, teirántad való hűségem őrzöm,
őszintén mondom ezt és őszintén ápolom.
Vajon van-é barát minden hajlékban otthon,
Emlékük őrzöm én, de ők őrzik-é vajon?
Ha görög sógorunknak rettegtem egy csapását,
arab atyafiaktól, féltem, négyet kapok.
Ha ellenség kezétől ért is egy-egy nehéz seb,
barát reám nagyobbat, dühödtebbet csapott.
Nincs Istenen kívül úr, kihez küldjem fohászom,
térvén a legnagyobbhoz, tőle vártam hitet.
Beéritek utánam a harmatcseppel is már,
hiszen vigasztalódik, aki elégedett.
Nem tűnik el az ember, csak mást hagy a nyomában,
s ki-ki beletörődik a sorsba csendesen.
Szaif ud-Dín rosszallta, hogy én őt káromoltam,
szava közt rám utalt és szidott keservesen.
Ezt mondjátok ti néki: Ó szerető kebel te,
kétség elől tebenned látom mentsváramat!
Ha rejtegettem volna szívem mélyén ez érzést,
bordáim közt virágzik ki ez az indulat.
Ne higgy az emberekben, mindenki nem fivéred;
mert ha kergetik őket, gyáván szaladnak el.
Ne vedd fel azt, minek tán kápráztat csillogása,
inkább kipróbált élűt csatolj övedre fel.
Ne hidd, hogy hitre méltó minden szóló beszédje.
Nem hallomásra: szemtől-szembe győzlek meg én!
A kegyelem Alláhé, és tőle jő az áldás,
övé a tett is, én megnyugszom ítéletén.
A kegyességnek útján járok én is, akár te,
aki engem az összes küzdők fölé emelt,
s ha késlekedik is most, tudom jól, hogy gyakorta
jót cselekedni vélem mily buzgón sietett.
S ha néha zordon is volt, bízvást állíthatom, hogy
hálás vagyok iránta sok-sok jótettiért.
De hogyha új kegyeltet választott, semmi kétség:
nem élvezi sokáig ezt a kegyelt-cserét.