Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Acsa Kaisz
VERSE

(megh. VI. sz.)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Búcsúvétel

Hurajrától végy búcsút, ha a tábor útnak indul,
ámde képes vagy-e búcsúszóra, ó emberfia?
Kényesen jár, mint sebestalpú lépked az iszapban,
hosszúhajú szép leány, fénylő zománc a foga.
Úgy sétál át lassudan szomszédnője sátorából,
ahogy a felhő vonul: nem siet, s nem tétováz.
Díszeinek zizegő neszét hallod, ringva lépdel,
mint mikor a szél kacér estikék között cicáz.
Orcáját szomszédjai mindig örvendezve várják,
mert sosem leskődik ő, s nem fürkészi titkukat.
Hogyha nem restellené, lomha lustaság lepné meg;
ágyából ha felkel ő, kelyhéből a pézsmaszag,
ujjaiból jázminok s rózsák fuvallata árad...
Hazn füves kertjeinek szomjazó lombjaira
termékenyítő eső hullott végre kiadósan;
pirkadó csillag nevet kelő napra, rajt buja
növények koszorúja, sövegként fejére vetve.
De nem jobb az illatuk, mint az ő dús illata.
S nem szól hozzánk, elhagyott mindent szépséges Hurajra!
Csak kérdezgetjük, miért s vajon kihez pártola?
Hol lát sóvár férfiut, akit megkisért bizonnyal
a halál hívása meg a hazug, ostoba sors?!
Hogy hozzá lopakodám, íme így szólott Hurajra:
"Jaj nekem most, s jaj neked! Sátramnál mért kóborolsz?
Most megláttál meztiláb, megláttál sarutlanul, te!"
- De nem mindig volt ez így, csizmánk is volt hajdanán,
és vidám ifjukorunk szép emléke újratámad:
hű társam volt az öröm s az enyelgés oldalán.
Reggelre betértem a kocsmába, s letelepedtem.
A gyorslábú, gyorskezű szakácsra emlékszel-e,
s ifjak gyűrűje körül, mint a kardok a hüvelyben?
Ám mezitlábasra és csizmásra Halál lese.
Hátradőltem és virágszálakat nyújték feléjük,
kínálgattam kotyogó kancsóból savanyu bort;
ki se józanodtak ők, és italuk sem fogyott el,
megújrázva folytatók, sűrűn hajrázván, a tort.
A csapláros is alig győzte, s a fülbevalója
csörgött igyekeztiben, ingujját feltűrte jól,
hívásra készségesen, cintányér-hangon felelvén,
mely rablányok énekét kísérvén remegve szól.
Hát a hosszú köntösű, táncos-lábú szépleányok,
ruhájukkal csábítók, énekükkel kábítók?
Mindezekből hajdanán jócskán kivevém a részem,
csaptam én biz nem is egy szép tivornyát, dáridót.
De csak kérdezd meg Aszad fiait, hisz jól tudják ők,
mert a hírünk egy napon, meglásd hozzád is elér,
kérdezd Kuszort, avagy Abdalláht, és kérdezz akárkit,
kérdezd Rabicát, mi az, amit tettünk, és mit ér?
Rájuk rontunk, s jaj nekik, ízeikre vágjuk őket,
kerüljenek csak elénk, nyíltan avagy titkosan.
Arra esküszöm, kihez tevém patái suhognak,
s kinek áldozzák a nyáj tulkait ájtatosan:
ha Amidot, akinek párja nincsen, megölnétek,
hozzá méltót köztetek mi ölünk meg csúfosan!