Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

As-Saríf Ar-Radhi
VERSE

(megh. 1015)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Te, fűzfák őzikéje...

Te, fűzfák őzikéje, berekben legelésző,
hogy szívem lett meződdé: hogy meghat ez ma engem!
s az is, hogy bár a forrás bőven folyik előtted,
de mégsem oltja szomjad, csak az én sűrű könnyem!
Felénk a völgy szeléből illatnak méze áradt,
szendergésünk utána észleltük: lélegzésed.
Mámorosan csodáltunk, majd visszaheveredtünk
nyergünkre, de velünk jött vigasztaló emléked.
Ó messze célozó, te! Szalamból lőtted ámbár,
a már Irakban járót nyilad, lám, eltalálta.
Tekinteted hasonló a bájos antilophoz,
első találkozásunk napján, de másodjára
olyan volt arcod, mintha Dzsíz mezején tudatna
elkárhozott nevéről bús áldozatjaidnak.
Te vagy szívemnek üdve, s a szenvedése is te,
s éltemnek ez mi édes és mily keserű ízt ad!
A vágy küldötteit már miért is emlegetném?
Ne volna csak leső szem, mind szádra hessegetném.

*
Eltérített mitőlünk, szépséggel fátylazott, te,
harminc évemnek negyven felé lopakodása.
Az őszülést fejemnek búbján te sürgetéd lám,
jobban, mint hosszú éjek; jőjj és maradj, te drága.
Szívem roppant hiánya, rajtam nem könyörülsz hát,
a könnyek áradását látván szemgödreimben.
Szívem gyeplője hozzád nem volna engedelmes,
ha vágyam tévelygése nem kormányozna engem.
Házamnál mint haladjon el lángod áldozatja,
emlékezvén tavasznak kínjára, örömére?
Hogy síratlan bolyong át az ismerős vidéken
s láttára könnye nem hull, ím ezt szégyenre vélte.
Azonban mily öröm volt képzelgőn hinni rólad,
hogy vágyad fekhelyemre egyszer még elvezérel!...
El is jött, s én maradtam oltatlan szomjúságban,
bár megkínált az ajka mézédes nedűjével.