Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Bahá Ad-Dín Zuhair
VERSEI

(megh. 1258 Egyiptomi)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


A prófétához

Te élsz és megmaradsz örökké,
én vagyok igazán halott.
Ég óvjon, szemem fénye, attól,
mi engem idejuttatott.
Ámbár velem akármi történt,
Isten a legjobb és örök.
Különbséget nem is találok
holtom s elhagyásod között.
Meddig kell sírnom még utánad,
ó emberek legjobbika?
Hallottam rólad ősi mondát,
uram, de nem volt hű, igaz.
Hogy megszegd frigyem, óvjon Isten,
mert kapcsom tehozzád szilárd.
Én úgy ismertelek meg, mint az
emberek legtisztábbikát.
Te élsz tovább, én, semmi kétség,
szerelmemben halok meg itt.
Belőlem csak a test marad meg,
mely lassan elhamuhodik.

*
Uram, légy egyedül enyém csak,
én egyedül tied vagyok.
Lakozz énnálam a szíveddel,
mert szívem a te zálogod.
Nekem benned jószándékom van:
táplálja Alláh szándokod,
csak el ne távolodj te tőlem!
Tetőled én el nem fogok.
Ha tán kötésem elfelejted,
kötésed nem felejthetem -
barát szívét vesztetted el te,
s az őrzi szíved szüntelen.
Uram, tőlem eltávolodvást
küldéd reám a bajt, a romlást.


Gúnyvers

Van egy öszvéred, barátom,
abrakát sem éri meg.
Amint jár: - ezt megnyűgözték -
gondolják az emberek.
Nagy intézkedőnek látszik,
fontoskodva közeleg.
Hosszú léptének mértéke
van egy ujjnyi - ha siet.
Rázkodik, s marad egy helyben:
ez csak földrengés lehet!
Hasonlítád s ő hasonlít,
kapcsolat van köztetek:
lustaságra, bolondságra,
szakasztott, mint a gazdája!


Egyiptom, fogadott hazája

Aris s Barka között megitatta a völgyet
felhőből szakadott, bő-omlású eső,
s üdvözletem vivé egy szép országnak a szellő,
az arrafelé suhanó, üde lengedező.
Síkságára ha lépsz, Édenbe lépsz be bizonnyal:
mit csak szemed áhít, elébed tárja dúsan,
a vágyat festi elém, hogy a földje
s kavicsa illatozó pézsma, drága arany.
Ó ti egyiptomiak, tudjátok-e vajon:
nékem más vigaszom nincs is kivületek,
s nincs a szívembe hely, kivéve tinéktek,
s mint is volna, hiszen vágyammal telitett.
Alláh, hogyha netán az utat köztünk kiterítné,
nyughatna bár ez a szív, s könnyem száradna fel!
Bizony, böjtöt fogadnék, szigorút, eme napra,
s bennem a misztikusok szavával "hála" kel.


Mindenki vigasztalható...

Mindenki vigasztalható,
szerelmének elárulója;
az én szerelmem szent titok:
s csak Alláh a titkok tudója.
Szívem ághoz hasonlatos:
madárka ül dalolva rajta,
édes e csattogás, de lám
az édesség epém szakasztja.
panaszlom és hálálom ezt:
- sértett hálálkodó? - csodálod.
Ne vesd meg lüktető szívem,
tudván mellette ily barátot.
Neki e szív csak hajloka,
s csupa jóhír visszhangja benne;
ó ti, kik példakép gyanánt
csúfoltok ki e szerelembe':
beszédem nem is szerepel
másutt, csupán könyvekbe róva.
Ó éj, kívüled nincs remény
s a vágynak más vigasztalója!
Ó nyúlj meg éj, ó vágy, maradj!
Ha így, nem fogyhat el türelmem.
Benned jutalmam elnyerem,
ha egyre vágyom ily esennen.
Örülj éj! Holdad felderült.
Bár az enyém is kelne végre,
s tisztán tárulna már elém,
melyiknek tündöklőbb a fénye.
Enyém jóságban gazdagabb:
világos ez, akár a nap!


Egy leányhoz

Ígéri: el nem árul, s nem tartja meg szavát;
nem szólok hozzá, esküszöm, s esküt szegek.
Ím ez az én szokásom, s ím, az övé is ez.
Ó emberek, halljátok, aztán beszéljetek.
Azt mondom néki: jöjj el - "Holnap" így válaszol:
gúnyosan rám kacsintgat és hiteget, pedig
népét nem bántaná az, ha tán meglátogat:
négyszemközt elcsevegnénk végre egy ideig.
Ó uram, szerelmedben kínlódom, láthatod!
Meddig e gyötrelem még, meddig e szenvedés?
Fogadd már végre lelkem, nyugtass meg, esdelek,
hisz meghalok naponta, majd felkecmergek, és
tűröm magam megadva te zsarnokságodat,
s várom, hogy tán kegyelmed végtére megsegít.
Oltalmad kérve kérem! Ridegséged megöl;
hisz gyengédségre vágynak szép teremtményeid.
Az emberek beszéde rólunk visszhangozik,
sok pletyka járja, bennük van jó és van cudar.
Természetem nemessé tevé e szerelem:
hadd kérdezzen felőlem, s mondjon ki, mit akar.