Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Hafiz Ibráhim
VERSEI

(1871-1932. Egyiptomi)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Minden hiába

Vergődtem, míg megalvadt vér lepte el sarúm,
s megbántam százszor azt is, ha fáradtan lerogytam;
átokkal sújtsa Alláh a gonoszok korát,
melyben mit építettünk, egyszerre összeroppan.
Ha még remélsz közöttünk boldogságot, jövőt,
akkor ne légy, barátom, egyiptomi s muzulmán!
Világom, üdv tenéked, a búcsúzó köszönt,
ki nem talál nyugalmat, csak sírok néma halmán.
Rút volt hozzá az élet, s ha testvért áhított,
a túlvilág becsapta - mindkettejük bajára.
Süvölts, halál viharja, az élet mécsesét
oltsd ki vadul, ne várd meg, amíg szemét lezárja. -
Nem óvott meg az élet, sem bennem a remény,
s félelmesebbnek hittem a halált is: nagyobbnak.
Ó szív, ne sírj, ne jajgass, ha fájdalom gyötör,
közel a perc, mikor már a kínok sem sajognak.
Könnyeid elapadtak, ó szomorú szemem,
nincs út: a könny s a vérem nem árad már omolva;
ó kéz, még sose nyújtám eleddig tenyered
jámbor felé, ki méltó bérét megadta volna;
jobb lesz, Alláhra, néked az enyészet kezén,
bár boldogabb lehettél a papíron haladva;
ó lábam, nem tapostál gyalázatot velem
s a hír lépcsőin egyre lépdeltél a magasba,
lépteid most se fékezd az elmúlás felé;
ó lelkem, számtalanszor raktam reád naponta
a türelem s az álszent nyugalom terheit,
s te a hírnév palástját terítetted nyakamba,
de nem bírtam sokáig nyomasztó terheit,
s így népemnek szívében előbbre nem jutottam.
Most válni kell, ne sújtson a gyötrő fájdalom,
vár a halál: a csendet majd megtalálod ottan.
Ó keblem, a szorongás de sokszor elfogott,
és mennyiszer emelte föléd a gond a tornyát!
Gyerünk, vár tág terével a keskeny sírgödör
s megvédelmez, ha baljós emlékek kínja tör rád.
Ó sír, üdvözleteddel ne légy hozzá fukar,
ki jön feléd, köszöntő szavakkal tisztelegve;
én élő, a halálnál teszek látogatást:
az élők kedvessége gyötrelmes volt felette.
Ó csillag, mily soká tart virrasztásod, s milyen
fárasztó éjjelente új vándorútra kelned!
Ne felejtsd el barátod, aki tőled tanult
virrasztani s viselni akármily töredelmet.

(Molnár Imre)


Bordal

Fehér bor ifjai, írók színe-virága,
emlékezzetek a távollevő nevére,
gondoljatok reám a csillogó kupánál,
hisz egykor én valék a dőzsölők vezére.
Ha éjjel felriaszt üzenete a bornak,
serkenjetek fel, ó barátaim, vidáman!
Hány boldog éjen át ülénk egymás körében
s ivánk a bort, ki-ki kedvére, mindahányan!
Mulattunk boldogan - nem érdekelt bennünket,
hogy számunkra mit is írnak elő a tollak!
Csak ültünk a kupák s az óbor bűvkörében,
köröttünk szép leány s virág: megannyi illat!
A serlegek porát pohárnokok vigyázták:
ez kristályból való, amaz ezüsttel ékes;
s jöttek a cimborák, mint szomjas vadgalambok
a forrás csábító és hűsítő vizéhez.
Az étekhordozók körülhordták a tálat
és rajta vigaszát a bánatos szíveknek;
nekifogánk nosza a hűvösajkú bornak,
amelynek fényei bús lelkeket üdítnek.
A pohárnok a víz hadával támadott rá,
pedig sok éven át ártatlan volt a nedve,
s hogy Alláh bölcs szeme meglátta szűz szemérmét,
a végtelen világ urát féltette benne.
- Mindegyre vándorolt a serleg körbe-körbe,
fehér borunk előtt a torkot tágra tártuk,
és szépséges leányszemmel vigasztalódtunk,
amelynek mélyiből a bűvölet sugárzott,
míg az öröm szakát, a kedvnek szárnyalását
bevégzé az imakiáltó tompa hangja...
Így mulattuk szilaj örömben napjainkat,
a gyors időt az élv számára elragadva.
- Bár tudnám: vajon e sok távollét után
találkozunk-e még, vagy többé soha tán?

(Molnár Imre)


A vonat

Mint pettyes kígyó siklik a göröngyön:
siklik e vasszörny másik vas felett,
nekigyürkőzve suhan a földön,
vágtatni látja nyugat és kelet.
Tűz lángja lobog bordái alatt,
mint bennem is, de benne szüntelen,
útján ő mégis vágy nélkül halad,
bár mint szerelmes sóhajtoz velem.
Vas, ki nem ismersz vágyat, szenvedélyt,
mért ontasz te is forró könnyeket?
Hozzád fáradtság soha el nem ért,
szíved kemény, s a tested érc neked.
Válás fájdalma téged nem gyötör,
vágyakozóknak bánatát se bánod,
de míg egy helyről másra költözöl,
nyomodban kelnek szép találkozások:
összehozol gazellát és oroszlánt,
és összehozol minden jóbarátot.

(Varságh János)