Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Mutanabbi
VERSE

(915-965)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Dicsőítő ének
(A hadathi diadalról)

Talentumához mérve ér célhoz az igyekvő,
s üdvöt a tiszta lélek buzgósága szerint lel.
A kisember szemében nagyként hat a csekély is,
míg nagy előtt a nagy tett is aprónak tűnik fel.
Szaif ud-Daula parancsot adott a támadásra
s az ellenség hadai futottak megbomolván.
Ellentmondást nem ismer, szándékát végrehajtja,
bár több ez, mint amennyit megbírhat az oroszlán.
Fegyvereit becsüli a leggyorsabb madár is,
a pusztai sasoknak ifja s öregje áldja.
Karmok nélkül teremtve, néki senki sem árthat:
kardként, jó markolattal született e világra.
Vajon Hadath, a rőt sík, tudja okát színének.
S hogy mily felhők itatták vérrel futóhomokját?
Viharfelhő itatta, mielőtt földreszállt volt,
s midőn közelge hozzá, levágott fő, de sokszáz.
Várát magasra rakta, a lándzsán lándzsa koppant,
hömpölygött a halálnak hulláma körülötte;
védőit vad dühöngés, téboly szállotta meg tán,
s pajzsuk az ellenségnek holttetemeiből lett.
Balsors szakadt a várra. Te visszatérítetted
dárdás kézzel a vallás útjára és a végzet
meglapult. Te elűzted az éjt s ezernyi rémét,
s ők bármit is raboltak, nagy árral fizeték meg.
Minden szándékod, íme tetté vált az időben,
pedig hozzá parancsszó, tilalomszó se kellett.
A görög mit remél még, ha a fejét levágták?
Bírta várad, de néki bírája a halál lett:
tovább élt a legyőzött, és elpusztult a zsarnok.
Hogy rontottak pedig rád lovaikon, páncélba
burkolva talpig, mintha kezük, lábuk se volna.
Ha megcsillantak olykor: hogy ez kardjuk acélja,
ruhájuk vagy sisakjuk, ki sem láthatta tisztán.
Keletről jött s nyugatról ötoszlopos seregjük,
s zúgásuk felhatolt az Ikercsillag füléig;
és benne mindenféle nyelv s zagyva nemzet együtt,
s nem értettek görög szót, ha tolmács nem segített.
Alláhra! A silányunk a tűzben mind elolvadt,
meg nem maradt, csupán az éles kard s bátor arszlán;
dárdával döfölődtek és karddal kaszaboltak,
meghátrált ott a harcos, csapásaik nem állva.
De te megálltál, ámbár bizonyos volt halála
a meg nem hátrálónak, s repült a nyíl, a dárda.
Elvonultak előtted a hősök összevágva,
de orcád, lám, derült volt, és ajkadon mosolygás;
túlléptél az okosság és bátorság határán,
hogy azt mondák a népek, ismered a jövendőt.
Majd serged összevontad magad köré, vigyázván,
pedig védő pihéje, sok belső tolla elhullt.
Sok fejremért ütéstől késett még győzedelmed,
de a szívük kitartott, s te diadalt arattál.
A dárdát megvetetted és messze elvetetted,
s mintha kardod a lándzsát tréfára vette volna.
Kinek a diadalmas hódítás célja, vágya,
annak a kulcsa pallos és hajlékony finom kard.
Úgy szerteszórtad őket a vár dombján s a sáncba,
mint ahogy a menyasszony fejére szórnak érmet.
Lovasaid az ormon madárfészket taposnak,
s bőven ontják az ételt a pőre sasfiaknak.
Holott vitézeid csak, a vakmerő lovashad,
azt hiszik, hogy az anyjuk látogatá meg őket.
Ha elcsúsznak a sziklán, hasukon kúszva másznak,
akár a tarka kígyó siklik tova a földön.
És a görög vezér tán minden nap újra támad?
S feje nem szidja arcát a vakmerő kalandért?
Vagy tán az oroszlánnak nem orrontá szagát még,
holott a buta barmok is messziről megérzik;
hisz minden pereputtya, népe prédára válék,
oly ellenállhatatlan támadtad őt, vezérünk,
és megfutott az ellen, barátaiknak hála
hogy a halál kerülte, bár karjukra-fejükre
le-lecsapott a szablya, és zuhogott a dárda.
Hangjuk bár síri néma, így is bízvást örülnek
annak, mit nékik adtál, s megértek ez örömre.
Zsákmányt-veszítve puszta éltük maradt a zsákmány.
Nem nagy királyt verél le, ki méltó volna erre,
hanem a hit veré le az istentagadást itt.
S most az egész arabság büszkélkedik tevéled,
és e dicsőség több, mint e tájé, a világé!
S szavamnak gyöngye által, ím tied e dicséret!
Te adtad ezt nekem, s én csupán feltűzögettem,
s adományod felém száll a véres csatatéren.
Ám szégyent én se vallék, és te se bánod ezt meg -
lábam, mint harci mén, ha csatazaj zúg fülében,
és te, dicső, a kard vagy, melynek hüvelye nincsen:
ki sem kétkedik abban, és nincs aki kivédje.
Üdvözlégy hát, fejeknek hasítója! Dicsőség,
hogy épségben maradtál, te, az iszlám reménye!