Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Inráhim Nádzsi
VERSEI

(megh. 1953. Egyiptomi)
Molnár Imre fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


A költemény

Lant a költemény, amelyen
népek történelme zendül,
s melynek húrjain a vágyak
zsonganak a szerelemről;
síp, mely annyi kínt fakaszt, és
oly vigasztalón ölel meg,
dal, amelyben egy teremtő
lét csodái énekelnek -
s költők sóhajtása, kik már
ismerik a kínt, szerelmet.


A romok fölött

Engedj el végre, kérlek, eressz szabadon,
már semmim sincs, hisz mindenemet neked adtam
s bilincsed megvérezte a két kezemet -
nem tudok immár élni bezárva, lakatban.
Álljam szavam?! Te kezdted az esküszegést!
Rabod legyek, míg száz fele csábít az élet?
Nincs már szerelmes könnyem: a tó kiapadt,
pedig nem tudtam sírni, zokogni - csak érted.
Hagy szálljon el fészkéről az árva madár,
- hová legyen? - tél vonta jegét a patakra
s mint a fagyott szív oly szomorú a világ:
meghalt a tűz, nem villan a szikra kacagva.
De hogyha mégis lángba borulna e szív,
akkor se jőjj faggatni kíváncsian engem,
ne kérdezz semmit, tudhatod úgyis: a láng
hiába égne s gyúlna ki újra szívemben.
Ó kedvesem, a végzet az úr - minekünk
semmit sem ád: könnyekre, kínokra születtünk.
Egyszer ha majd utamba vezérel a sors,
ha már sok éj tűnt messze suhanva felettünk,
s ha már vasékét verte közénk az idő,
szemed sem ismer fel, amikor belenézek,
s úgy válunk el, mint két idegen - te ne szólj,
csak ennyit mondj: Mindegy. Így akarta a végzet.