Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Tarafa Ibn Al-Abd
VERSEI

(megh. VI. sz.)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Khaulát emlékei...

Khaulát emlékei Burkat Tahmadnál, amott,
olyanok, akár a kép kéz fejére festve...
Társaim állatjaik előttem megállíták,
mondván: "Pajtás, meg ne halj keserűségedbe!"
Málikia törzsinek nyergei reggelre mind
olyanok, mint a hajók teste Dád öblében,
Adliában, avagy Ibn Jáminnak műhelyiben:
egyik tévedez, a más jól halad a szélben.
Szügyük hasítja a víz nyugtalan hullámait,
mint ahogy a homokot gyermek ujja vájja...
Barna őz legel, a törzs szemefénye, a nyakán
gyöngylánc, smaragdlánc ragyog - vígan harapdálja
a berek száraz füvét, s benne majdnem elmerül.
Vörös ajka mosolyog, mint bimbó pirosa
homokbucka rejtekén meghúzódva kényesen.
Napsugár itatja őt, meg sem csiklandozza
ínyét, a tulipirost, melyet fű nem sért soha.
Arca, mintha rá a nap húzott volna gyolcsot,
oly ragyogó tiszta, és nincsen rajta semmi ránc,
fáj gondolnom is reá - kergettem a gondot
gyors tevémmel, mely sovány, s nem merül ki sohasem.
Ha kérdék: ki a legény, én vagyok, feleltem,
én vagyok, ki sose rest, én vagyok, ki nem bolond!
Megcsapdostam a tevém, s mint a szél, ügettem,
amidőn a délibáb száraz rög fölé suhant.
Tevém úgy ringott, akár rablány zsenge teste,
mutatván ura előtt ruhája szép fodrait...
Félek: folyó medribe nem ereszkedem le;
de ha tőlem adományt kérnek, jószívvel adok.
Gyülekezetben kívánsz látni? Megtalálsz ott,
s ha-ki kocsmában keres, megtalál az is hamar.
Reggelig itatgatom borral a barátot,
és ha nem szorulsz reá, útravalóul kapod.
S bármikor, ha férfiak hencegésre gyűlnek,
ott találsz a nemesek palotája tetején.
Társaim, mint csillagok, oly előkelőek;
majd, ha már az est leszállt, és sötétje enyhet ad,
jönnek a sáfrányruhás, pompás rableányok.
Éneket parancsolok, rázendítnek csendesen,
szemük mélázó, nyugodt, s nem meresztik álluk.
Hogyha ismétlik a dalt, bízvást azt gondolhatod:
anya-teve rí halott borjának utána...
Nem fogy el az italom, s élvezésem sem szűnik,
öröklött s szerzett vagyont tékozlok vidáman.
Kitagadott, lám, a törzs, s én, miként rühes teve,
elbujdostam közülük és elkülönödtem.
De a föld fiai nem tagadnak meg, s a díszes
bőrsátrak lakói is becsülnek körükben.
Rajta, unszolnak, nosza, vágtass a csatába már,
s lássad gyönyörét, hiszen nem vagy halhatatlan,
s ha az volnál, sem fogod elkerülni sorsodat!
Mindenestül ronts bele, mi csak markodban van!


Epigrammák

Amidőn ő int neked, bizonyosan elmész.
Aki hurkába kerül, bizonyosan elvész.

*
Nincs borzasztóbb csapás, mint a rokonok gazsága,
jobban sajog, mint a seb, mit éles szablya vága.

*
A halált miként az ember örök kútját látom én.
Nem lészen a holnap távol, pedig már virrad a tájon.
A napok majd megmutatják, amit még nem tudsz, neked.
Az hoz hírt, kitől nem vártál volna még, barátom!
Az hoz hírt, meglásd, kitől nem vettél élelmiszert,
s akinek találkozót nem adtál e-világon!


Az élet örömei

Haláltól megóvsz-e engem, ki azért szidalmazol,
mert a harcot kedvelem, s a múló gyönyört hajszolom?
Nos tehát, ha nincs hatalmad elhárítnod a halált:
míg a kaszás értem nem jő, hadd, hogy szórjam vagyonom!
De bánnám én, mily hamar suhint le rám haragosan,
három dolog csak ne volna, melyre vágyik a nemes:
a bor, hogyha bugyborékol tiszta víztől tüzesen,
vörösbor, ha iddogálom, s rám egy álnok szem se les;
aztán száguldozni, hogyha hív a harc, jó lovamon,
mely, mint hajlott lábú farkas, hogyha szomja kergeti.
S harmadik: a harmatos nap. Ó derűs, vidám napok:
sátor árnyán, lány ölében csalni meg a rest időt!


Tarafa kaszidája

Én vagyok a karcsú férfi, akit jól ismertek itt,
s akinél a tüzes szemű kígyó sem merészebb.
Oldalam bélése lészen a remekbe készített
éles kardnak, jó szablyámnak - így esküdtem én meg -,
és ha jő a bosszú perce, s végre elszánom magam,
elég lesz az első vágás: nem sarló a szablyám!
Nem siklik le ellenemről, hűséges-hű társam ő,
hogy ha "jól vigyázz", kiáltják; szól a penge: "Hagyd rám!"
Ha a nép fegyvert ragadva tör rám, engem ott talál,
karddal állok én elébe, fogva markolatját;
térdelőn alvó tevémnek szörnyű nagy félelme lőn,
midőn villogó vasammal vágtam magam ott át.
S felriadva elrohant a tömlő-tőgyű nagy teve,
vén atyám kedvenc soványa, ki szigorú gazda;
"Nem látod, mily kárt míveltél?" - így kiálta rám szegény,
hogy jószágát ott találta, már inaszakadva.
"Mit tegyünk duhaj ivóval, vad részeggel, mit tegyünk,
ki szándékkal követ el ily haramjaságot!"
Így kesergett, majd: "Hagyjátok, örömét ebben leli,
mert ha nem, még több tevémben tesz ily prédaságot!"
És a rablányok parázsra rakták a kisborjakat,
majd a zsíros pecsenyéket elhozták sietve, -
- Ha meghalnék, méltó módon síratozz el engemet,
szaggasd ruhád, Mábad lánya, emlékezetemre!
S ne bánj vélem, mint olyannal, akinek gondja-baja
nem olyan, mint az enyémek, álma sem hasonló,
nagy ügyekben lassú-béna, ámde aljasokba' gyors,
s férfiak ökölcsapása alatt oly elomló!
Mert ha hitvány volnék, bízvást ártott volna énnekem
egyesek és egyesültek sűrű támadása;
de bátor szívem elűzte a dühödt férfiakat,
el bizony őszinteségem s kardom jó csapása.
Sorsom-életem nem féltem, történjék akármi is,
nem féltem nappal, se hosszú-hosszú éjszakákon.
Lelkem sok-sok napra zártam el a harcok idején,
hogy a béke vagy a bosszú majd épen találjon.
Oly helyen, ahol az ifjú a haláltól ijedez,
bukdácsol, lapulva futkos, s borzadoz a szíve;
figyelém a perzselt nyílnak sercegését tűz felett,
s bátran adtam s bizalommal a fukar kezébe;
most a sors majd megmutatja, amit nem tudsz még, komám,
az hoz hírt neked, kitől nem vártad vón, barátom!
Az hoz hírt meglásd, kitől nem vettél élelmiszert,
S akinek találkozót nem adtál e-világon!