Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Tughráji
VERSEI

(megh. 1119)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Tó a völgyben

A völgy felé fordultunk; oldalában
virágpalástot terített a zápor
egy tó körül, amelynek fodra felhő -
lányért eseng, s a hűvös éjszakáról
panaszkodik. Láttára még a forró
szél is juházik hűs szellőre válva,
oly bájos ez a tó! Kavicsa gyöngyszem,
fövénye mint aranypor csillogása.
A szél reá zápor kopjái ellen
páncél gyanánt virágokat borít most
és felruházza fénylő nap színével,
hogy oly kápráztató-vakítva csillog,
mintha csiszolt tükröcske volna, melyet
tündérkezek zöld abroszon feledtek.


Ifjú uralkodó

Tetteivel vált hősimód ki ő,
bár származása nem előkelő.
A kard is anyagát tekintve vas,
de ára aranyénál magasabb!


Ellenségeiről

Rosszallották hibáim, kerülni kezdtem őket,
tulajdonságaimból a dudvát mind kiirtva;
ellenségeitől is tanulhat, ím, az ember,
hisz orvosság gyanánt hat a méreg is gyakorta.


Mások véleménye

Más nézetét ne vesd meg, ha helyes az ítélet,
legyen akármi gyarló is a hangoztatója.
A gyöngyszem kincseidnek egyik legbecsesebbje,
s nem csökkenti becsét, hogy silány a felhozója.


Feleségét siratja

El nem felejtem őt, amint sápadt kezét a
halál megragadá, s kiteríté, miközben
szemhéjai alól arcára könny szivárgott,
mint nárcisz kelyhire a harmat gyöngye csöppen.
Azt küldte rám a sors, amitől óvakodtam,
az vált osztályomul, mitől lapulva féltem.
A neve: búcsúzás, s találkozás soha többé,
mert csak a fájdalom gyarapszik, más egyéb sem,
ha időnap előtt hagy minket el szerettünk,
és lelke elrepül utolsó sóhajával,
félhold, nem várva meg fénye kiteljesedtét,
leveles ág, amely az elhullt lomb után hal.
Ó, honnan szállt közénk hű társam, elválásunk,
és lesz-e még a földön vidám találkozásunk?...


A nem-arabok dicsérete

Az ész nemes mivolta óvott a balga beszédtől,
s tétlenségben a virtus ruhája ékesített.
Régebbi diadalmam egyforma már az újjal,
miként a hajnali napfény s alkonyfény egyremegy.
Bagdadban mért maradjak, hisz nincsen itt lakásom,
miként nősténytevém nincs, de még hím sincs bizony.
Nagy messze a családtól, üres kézzel, magamban,
pőrén, mint hüvelyetlen kard állok utamon.
Nincs egyetlen barátom, kinek bajom panaszolnám,
sem egy társam, kivel tán megoszthatnám örömem;
oly hosszúra nyúlt magányom, hogy már tevém is unja,
unja a nyergem, a lándzsám, s minden más fegyverem.
Hörgött a fáradtságtól, s felordított az állat,
s a sok viszontagságért korholtak társaim ott;
segítségül a kinyújtott kezet ugyan kívánom,
hogy teljesítsem a fennkölt célt, mely rám bízatott.
Ám céljaim a végzet keresztezé, kínálván
zsákmányt a harcnak utána, s ez visszatérített;
a biztonság reménye magas céloknak útján
megtántorítja a lelket, s tétlenséghez vezet.
S ha hajlasz rá, magadnak válassz gödröt a földben,
vagy támassz égre létrát, s kapaszkodj szaporán,
bátrakra hagyd a harcot az ár ellen, cserébe,
és vízcseppekkel is érd be zugodban azután.
A hitványnak alantas élet jár; ám a dicsőség
tanult tevéknek súlyos léptei közt születik;
támadj velük a hadra széltében a pusztaságnak,
bár bátran ellenáll az, s vadul előzködik.
Nem hazudok: nemes hit fűtött, az mégpedig, hogy
jövés-menésben rejlik erény és értelem.
Ha a nemesi menhely volna a vágy netovábbja,
a nap se lépné túl a Kos-kört tán sohasem.
Úgy hívtam a szerencsét, akárha füle volna,
ám helyettem az álnok butáknak kedvezett!
De ha meglátná bennem a jót és bennük a gyarlót,
aludni menne előlük s engem kedvelne meg.
Magam ily délibábbal áltatva, figyelgetem hát,
mily szűkkeblű az élet, ha nem tágítja remény;
nem örvendeztem eléggé, ha a sors rámmosolygott,
hogyan örüljek most, hogy hátát fordítja felém?
Önértékem s tudásom mindig magasra becsültem,
hogy olcsó áron adjam, megóvtam magamat;
mint lándzsának szokása kérkedni a hegyével,
s hogy nem döf-szúr, kivéve ha hős kezébe akad.
Nem óhajtom, hogy éltem olyan hosszúra nyuljék,
míg a gazok, silányak uralma véget ér;
olyanok vágtak elémbe, akiknek nyargalása
hátam mögött maradt, bár lassan léptettem én.
Így jár, kinek előtte ment el minden barátja,
miközben ő kereste a végnek távlatát;
példám a nap, midőn a Jupiter csillag alá száll,
nem csoda hát, ha felülmúlt, az ki alattam állt.
Légy hát türelmes, és ne fondorkodj, évelődjél,
úgysem segít a végzet dolgaiban a csel;
legbőszebb ellenséged közel bizalmasodhoz;
az emberekkel csellel szövetkezz, s jól ügyelj.
Lehetsz akár világi ember, akár magános:
nem támaszkodhatsz immár e földön senkire se;
alámerült a hűség, elburjánzott a csalárdság,
s szétnyílt szó s tett között a hazugság végtelene.
Bizakodásod a sorsban csak gyengeség, egyéb sem;
légy rosszhiszemű mindég, hogy csapdába ne ess;
őszinteségedért csak hazudozásuk a hála;
mert egyeztethető-e a görbe s az egyenes?
Ha van foganatosság tartatni esküvésük:
a kard az: rágalomnak is elejébe vág.
Ki habzsolni akartad a létet - mily zavaros víz! -,
végére érsz, alighogy kóstoltad hajnalát.
Miért rohansz a széles tengerre s szállsz hajóra?
Elég, ha a kezedre egy-két cseppecske hull;
a megelégedettség honában senki se fél már,
szolgákra meg segítő-társakra nem szorul.
Kívánsz-e maradni házban, ha biztonsága nincsen?
Árnyékról hallottál-e, mely nem bolyong le-föl?
Bölcs férfiú, a titkok tudója: jobb ha hallgatsz,
hallgatásban a menhely az elbukás elől.
Nagy dolgokra szemeltek ki, ha ezt te megérted,
vigyázz, hogy legelésző barmok közé ne vegyülj.