Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Mahmúd Abú'l-Vafá
VERSEI

(Élő egyiptomi)
Molnár Imre fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Ha eljön az este...

Ha eljön az este, s a csillagos ég
fénnyel simogatja a fellegeket,
kérdjétek a hallgatag és hideg éjt,
hogy a lelkem csillaga merre lehet.

Ha kigyújtja az alkony a csillagokat,
s gyöngyfényük ezüst ragyogása remeg,
kérdjétek: Ugyan hol a régi barát,
aki ismeri, érti az életemet?

A csillagok együtt nyugszanak el,
s kelnek, ha az alkony az égre terül,
csak szívemen alszik a néma magány,
lelkem kitagadva bolyong egyedül.

Érted zokogok, jőjj, drága barát,
mindenből, amim van, örömmel adok!
Nézd, lelkem a leggyönyörűbb horizont,
mert benne csak arcod fénye ragyog!

- Hiába tekintek az égre, szemem
a tér mezején csak a semmibe lát;
nincs csillag az égen, amely szomorú
szívemre terítse meleg sugarát.

Mondd szívtelen éj, feketén ragyogó,
emlékszik-e rám az a régi barát?
Mondd, megjön-e még, hogy a néma sötét
csendjébe dalolja szívünk a dalát?


A hold szerelmese

Ó csillagzatom, sápadt fényeiddel
elhódítottál minden égitesttől:
ami a vágyad, én is arra vágyom -
érzed-e, hogy enyém vagy mindenestől?

Ó csillagom, áruld el végre nékem,
milyen titok felé ábrándoz orcád?
A hold korongja csak akkor tűnik fel,
ha te követed hűséggel az útját.
Mondd csak, talán a szerelmese lettél?
Nem értem, hogy mivel nyert el magának,
hiszen magad vagy a királyi szépség!
Ó jaj, mi vétek nyom, miféle bánat,
hogy közelébe lépni sem merészelsz
s a távolság sem indít csüggedésre;
boldogtalan szerelmed mámorában
imádod azt, ki sohasem vesz észre,
kinek sugára hangtalan homályba
borítja fényed. - Ó mi lesz tevéled,
ha hosszú lesz az önkéntes virrasztás,
mi lesz veled, ó virága az égnek?
- Írd meg nekünk cikázó lángjaiddal,
a szerelemnek van-e még reménye;
mondd el, hogy a szerelem egy a hittel,
s ezt égesd a szerelmesek szívébe.

Ó csillagom, tiéd vagyok egészen,
te vagy nekem a társam, mintaképem:
futunk a képzelet megfoghatatlan
lázálmai után, egyformaképpen.
A lehetetlent sóvárogja lelkünk,
mert végzetünk így szabta ránk az Isten -
és ha nem volna vágy, nem volna szépség,
nem ismernénk az élet titkait sem.