My Header

Terebess Webtárlat Terebess Center Terebess Gábor Könyvkiadás Ázsia Lexikon Kapcsolat

Eszes Máté
EGY NÉPBOLDOGÍTÓ DIKTÁTOR


Az újkori történelemben példa nélküli jelenség, hogy egy államszervezetét, társadalmát, gazdaságát tekintve középkorias birodalomból másfél évtized alatt parlamentárisan kormányzott, demokratikus ország váljon. A modern Török Köztársaság megteremtése az Oszmán Birodalom romjain egyetlen ember műve volt. Róla, Musztafa Kemalról szól Kerekesházy József könyve, az Atatürk, amelyet a Terebess Kiadó publikált a Török Köztársaság Nagykövetségének támogatásával.

Kemal sorsa, akár népéé, bővelkedik fordulatokban. Volt szultánhű alattvaló, majd a hatalom ellen lázadó, volt forradalmár, győztes hadvezér és teljhatalmú diktátor. A kemali diktatúra természete azonban alapjaiban különbözik az újkori diktatúrákétól: ő azért vette kézbe a kizárólagos hatalmat, hogy megteremtse a parlamentárisan kormányzott, demokratikus Törökországot.

Az anatóliai parasztfiú már a szultán hadseregének kadétiskolásaként is kitűnt társai közül jellemszilárdságával és éles eszével. Fiatal tisztként az ifjú reformerek egyik vezéregyénisége, 1909-ben a Konstantinápoly elleni felkelést vezető Mahmud Sefket vezérkari főnöke volt, majd 1912-től 1913-ig ugyanezt a posztot töltötte be a Dardanellák hadseregnél. 1915-ben hadosztályparancsnok lesz, és elévülhetetlen érdemeket szerez a főváros ellen törő egyesített antanthajóhad feltartóztatásában és gallipoli partraszállásuk megakadályozásában. Később harcol a Kaukázusban és Szíriában. Anatóliában 1919 nyarán megszervezi a nemzeti ellenállást az antant támadásával szemben. 1922-ben döntő vereséget mér a Kis Ázsiában előnyomuló görög hadseregre. A győzelemért kiérdemli a hálás nemzettől a Gházi (Győző) előnevet. Az angorai nemzetgyűlés 1922 márciusában elnökének választotta, 1923 októberében pedig ő lesz a megalakuló török köztársaság első elnöke.

Gházi Musztafa Kemal az új alkotmány adta kivételes hatalmát gyökeres állami és vallási reformok keresztülvitelére használta fel. Tizenkét békeesztendő alatt a szultánok iszlám jogra alapozott rendszeréből modern, egységes, erős középhatalmat szervezett, amely 15 millió lakost juttatott emberhez méltó sorshoz. Parasztokból, szolgákból polgárt csinált; az élvezet tárgyává alacsonyított nőkből egyenrangú asszonyokat, lányokat, szabad embereket; talpnyalókból közhivatalnokokat; az utánzáson alapuló szerájkultúrából nemzeti kultúrát varázsolt. Színrelépésekor a törökség 90 százaléka írástudatlan volt. Ő nemzeti programot indított az iskoláztatásra, az analfabétizmus felszámolására. Az egykori poros kisvárosból, Ankarából európai rangú közigazgatási és oktatási központot épített, ahol hivatalában - mivel ő sohasem utazott külföldre - a kor neves államférfiai, királyok, sahok, miniszterelnökök adták egymásnak a kilincset.

Számára a polgárosodás nem volt üres szólam, a lendületes gazdasági fellendülés eredményeire alapozva tehetős iparos és kereskedőréteg kialakításán munkálkodott. Nem volt a külföldi tőke ellensége, de mint mindenben, ezen a téren is előfeltételnek tartotta az egyenlőséget és a köz javát. Jól példázzák törekvéseit a hazai ipar erősítésére tett intézkedései; a vasútépítésből kiszorította az idegen tőkét, és saját tőkével helyettesítette; visszavásárolta a külföldi kézbe került bányászati koncessziókat; az alacsony vámtarifák helyett új vámrendszer életbeléptetésével növelte a hazai termékek versenyképességét az olcsó külföldi árukkal szemben.

Célja valójában nem a „nyugatosodás", hanem a „civilizálódás" volt, mégpedig úgy, hogy nemzete mindeközben megtartsa sajátosságait, karakterét. Méltán övezi hírét, nevét máig hódolat, hiszen végsősoron Atatürk („a Törökök Atyja") életművének köszönhető Törökország 1952 óta folyamatos NATO- tagsága és 1999 decembere óta fennálló európai uniós tagjelöltsége, azaz megkérdőjelezhetetlen jelenléte a korszerű világ politikai és gazdasági térképén.

(Napi Gazdaság, XI évfolyam, 28. szám, 2001. február 2, 24 oldal)

 

A Terebess Kiadó jóvoltából egy 1943-as kiadású könyvet fedezhet fel újra az olvasóközönség. A történelmünkből olyannyira ismert és rettegett török birodalmat is elérte a 19. században a hanyatlás. Szinte sorsszerűen ekkor lépett „színre” Kemal Atatürk (1881-1938), az új Török Köztársaság megteremtője, akinek személye nem nélkülözte sem a kritikákat, sem a dicsőítést. Kerekesházy József is őt állítja reflektorfénybe színes, ám tárgyilagos írásban. Ahhoz, hogy Atatürk az 1918-ban mélypontján lévő országot felemelje, machiavellista módszerekre volt szüksége. A kötet végigkíséri útját a kezdetektől haláláig, bemutatva, hogyan csinált polgárt a parasztokból és a proletárokból, hogyan tette egyenrangúvá az asszonyokat, hogyan szabadított ki egy országot a feudális elmaradottságból. A szerző a dokumentumszerű leíráson túl számos reflexióval is kiegészíti mondandóját, és elismerően nyilatkozik az államférfi tetteiről. Kemal Atatürkön, a török nép felemelőjén kívül a korabeli belpolitikai voszonyokba is belepillantást nyerhetünk. Jelen idejű megfogalmazásainak köszönhetően állandó izgalomban tartja olvasóit, hisz ezzel a be nem fejezettség, a még megváltoztathatóság érzetét kelti. Törökország a szemünk láttára kel új életre, annál is inkább, mert a végén Özgen Acar folyóirat-szerkesztő egy 1999-ig eljutó zárófejezettel is kiegészítette az életrajzi monográfiát. A kötet oldalain azok is könnyen eligazodhatnak, akik esetleg nincsenek annyira otthon a török történelemben, mivel Kerekesházy minden részletre kiterjedően, és kronológiai sorrendben, elérhetően írja le az eseményeket. A mellékletben archív dokumentumok és képanyag is helyett kapott. A népszerű stílusos biográfia – nagyobb történelmi és életrajzi gyűjteményekben helyezhető el.

(Új Könyvek 2001/8. szám, 139. oldal)